Cyclocross OB 2012, avagy 1980?!

Egy héttel karácsony előtt az ünnepi nagybevásárlás helyett Andrissal és Bukival mi inkább a 2012-es CX OB-t választottuk. Nos, aki részt vett a versenyen, azt hiszem, nem lepődik meg a 19-essel kezdődő évszámon, aki nem volt ott, annak hamarosan kifejtem. 

2011. december 17-ére esett ez a neves esemény és az eredmények tekintetében a ”király kategóriákban” nem is született meglepetés. Az elit férfiaknál Szilárd nyert, míg a nőknél ismét Eszter haladt át elsőként a célvonalon (már ha lett volna).

fotó: Monti

 Na, de kezdjük az elején. Szinte egész héten esett az eső, így már itthon komolyabban elgondolkodtam, muszáj-e indulni ezen a versenyen. Azonban mivel Marcival már rég megbeszéltük, hogy megyek az OB-ra, így nem lehetett visszakozni. Hála Istennek most nem kellett olyan korán kelnünk, mivel Pest – mondhatni - közel van. Szinte egész úton csepergett az eső és viszonylag hideg is volt, mindössze 1-2 fokot mutatott a hőmérő. No, ekkor még inkább elgondolkodtam… De a miénk egy kemény banda, a fiúk lelkesen várták a versenyt, így hatásukra már én is egészen fellelkesedtem. 

Fél kilenc körül érkeztünk a Postás pályára, ahol én még sosem jártam, de úgy éreztem, hogy ezzel nem vesztettem semmit. Gyalogosan bejártuk a pályát és megismerkedtünk az akadályokkal bringa nélkül. Sajnos nem születtem 180 centisnek, pedig most igazán jól jött volna! Az még egészen rendben is volt, hogy kerítés jellegű fém akadályt kell átugrani, illetve átlépni, de amikor odaérkeztünk az első akadályhoz, ami a térdemig ért, akkor azért kamilláztam rendesen. De ez nem is lényeges annyira, a kezdeti traumán mindannyian túltettük magunkat és az átöltözést követően nyeregbe pattantunk, hogy végre bringával is bejárjuk a környéket. Az akadályokat leszámítva egyébként egészen jó kis pályát sikerült kialakítani a szervezőknek, mindössze annyi volt a kellemetlenség, hogy az időjárás következtében meglehetősen csúszott minden (de ez nem teremsport). Persze ez a rutinos versenyzőket biztosan nem zavarta, nekem azért némi plusz kihívást jelentett.

10 órakor rajtolt volna az amatőr futam, de némi variálást követően eltolták a rajtjukat és a 25’+1 kör helyett 15’+1 körre rövidítették a futam idejét. Buki ezt meghallva nem volt túl boldog, hogy egy ”mini versenyért”  utazott sok-sok km-t, de nem volt választása.

fotó: Sáska Zoltán

A mi rajtunk 10.45-re volt kiírva, természetesen ez is némi csúszással indult. Amin nem is lehet csodálkozni, mert nem beszólítás volt, hanem rajthoz ordítás. No és most térnék vissza 1980-hoz… A modern technika vívmányai közül felejts el mindent, amit el tudnál képzelni egy OB-n. Hangosbemondó helyett ordítás, beszólítás helyett rajtszám bemondása a név hallatán, chipes időmérés helyett strigula ki hány kört teljesített. Egy digitális kijelző, amin láthattad volna a megtett körök számát? Áh, az már tényleg a technika csúcsa lett volna. De mindez hagyján, ezek nélkül is lehetne nyugodtan versenyezni, azonban mikor ott fagyoskodsz a rajnál és a versenybírónak fogalma sincs, hogy akkor végül is milyen korcsoport indul együtt és úgy kell Neki elmagyarázni - hogy a kiírásban bár külön sorban található a fiúk indulása, de ők is a felnőtt nőkkel és az ifi lányokkal indulnak -, az úgy gondolom mindennek a teteje.

Mindegy, ezen is túltettük magunkat és végre elrajtoltunk. Egy nem túl hosszú egyenest követően egyből a legmagasabb akadályhoz érkeztünk, amit csúszkálva ugyan, de mindenkinek sikerült átlépnie. Majd újabb egyenes szakasz, egy kis kacskaringózás és már oda is érkeztünk a dupla akadályhoz. Ezután ismét kis egyenes szakasz, majd visszafordító, újabb egyenes és visszafordító és már a harmadik akadályon is túl voltunk. Ezután egy jó kis emelkedő következett, de előtte azért egy kis kanyarral megtörték a lendületet, majd mikor ezen sikerült felszenvednie magát az embernek, akkor jött a rézsútos lejtő. Amikor ezt is teljesítettük már csak két lépcsős akadály volt, amit egyenes és kicsit meredekebb lefelé kötött össze. Ez után már csak két kihívás volt számomra, az egyik egy jó kis meredek lefelé, majd ezt követően a ”falnak futás”, amihez az egyenesben lehetett lendületet szerezni. Végül az ötödik helyen érkeztem célba, ami miatt picit szomorkodtam, de azok az emberek végeztek előttem, akik erősebbek nálam.

Mindent összevetve, gyakorolni jó volt ez a verseny, a kellemetlenségek meg az idővel úgy is megszépülnek. 

2011. december 17. Cyclo Cross OB

Ezután már csak egy…

Elérkezett a Balassagyarmati cross futam is. December 3-án a Springa-domb adott otthont a Supercross sorozat negyedik állomásának. Az indulók számát tekintve most sem panaszkodhattak a rendezők. A temérdeknyi magyar mellett szép számmal indultak szlovák versenyzők is az eseményen.

Ismét hajnalban vágtunk neki a hosszú útnak, mert meglehetősen nagy távolságot kellett leküzdenünk, mivel sajnos Gyarmat sem a szomszéd település. Voltak, akik széles mosollyal mondták, hogy ők csak pár méterre laknak a pályától. Jó nekik, icipicit irigylem Őket. Mindennek ellenére a ködös időjárási viszonyokkal mit sem törődve már 9 óra környékén a helyszínre érkeztünk. Andris még poénkodott is, hogy akár a futóversenyen is elindulhatnánk. No, ezt az ötletet csírájában elfojtottuk. :)
Ahogy közeledett a verseny időpontja egyre többen lettünk. Már-már kezdem úgy érezni, hogy azok, akik a Supercross sorozaton indulnak és minden futamon részt vesznek, lassan egy nagy családdá növik ki magukat. Minden szurkoló lelkesen buzdítja még a hozzátartozója ellenfelét is – főleg ha nem egy kategóriában versenyeznek.
Szóval lezajlott a futóverseny és ezt követően megkezdhettük a pályabejárást. Az első körre kis csapatunkból egyedül mentem ki, hála istennek nem találkoztam az ózdi futamon tapasztalt számomra teljesíthetetlennek tűnő lefelével, így nem is volt gond. Viszont volt rengeteg kanyar és jó kis homokos talaj. A legviccesebb részt talán a felfutás előtt alakították ki, ahova úgy rakták be az akadályt, hogy jóformán átmásztunk rajta, mert ugrani esélytelen volt. Persze akit hosszú lábakkal áldott meg az Isten és 180-190 cm-rel, annak ez sem okozhatott túl nagy problémát. A pályát egy mondatban legjobban talán úgy lehetne jellemezni, hogy kanyar-kanyar hátán, némi egyenes szakasszal összekötve, helyenként kellemesen süppedős csúszós homokos/meglehetősen rázós talajjal, egy pici BMX-es résszel megspékelve. A pálya talajának egyenetlenségét úgy láttam a profik mindenáron a guminyomás változtatásával akarták kompenzálni. Ezen is jót mosolyogtam, de azon a szinten már biztosan van jelentősége az ilyen apróságoknak is. :)
Három kört mentem bejárás-gyakorlás gyanánt, úgy éreztem annyi épp elég, mert nem igazán voltam a topon.

 A verseny előtt még melegítettem kicsit, és elérkezett a várva várt 11.45-ös rajt, mely ugyan pár percet csúszott, de nem volt jelentős. Dudaszóra kezdetét vette a derbi. Már az első szűkebb részen volt egy kis torlódás, a kapun való kijutás nem ment olyan egyszerűen, de idővel mindenkinek sikerült.
Számomra egy nagy hajszába torkollott ez a futam, mert minden áron meg akartam tartani a hatodik helyemet. Az első két-három kör még nem is volt olyan vészes, de a negyedikben már éreztem az elmúlt két hét hatását és a kipihentség hiányát. A kanyarokat egyre lassabban és egyre rosszabb ívben sikerült bevenni és az akadályoknál sem tudtam túl gyorsan lepattanni és felugrani a bringára. Szerencsére ennek ellenére is hatodikként értem célba, bár Anita rendesen megszorongatott.
Összegezve a versenyen történteket, be kell látnom, hogy a zh időszak és a folyamatos túlórázás a munkahelyen nem igazán tartoznak a kiegyensúlyozott felkészülés elengedhetetlen elemei közé. Ennek ellenére a pálya tetszett, számomra jó technikás volt, így tudtam gyakorolni. A szervezés is jó volt, finom volt a bableves is. :)

Köszönet mindenkinek, aki lehetővé tette számunkra, hogy részt vehessünk ezen az eseményen.

Még hogy az első a legrosszabb?!

2011. november 20-án a féltávhoz érkeztünk, az Ózd Kupa volt ugyanis a Supercross sorozat harmadik állomása. Sokszor hallhattuk a verseny során, hogy bizony ez a megmérettetés fontos lehet a sorozat összesített eredménye szempontjából, hiszen, akik eddig jól szerepeltek és ezen a versenyen is meg tudták tartani előkelő pozíciójukat, nagy lépést tettek a végső győzelem megkaparintása felé.

fotó: hegyibringa.hu

A verseny a jól megszokott módon zajlott, a rajtok a szokásos időpontokban voltak, így kora hajnalban indultunk Veszprémből a hosszú útra.
Ahogy közeledtünk egyre inkább csökkent a hőmérséklet a műszerfalon, ez nem volt túl bíztató jel. Mikor Ózdra értünk 0 fok körüli hőmérséklet fogadott minket, meglehetősen hidegnek éreztem a levegőt.
Gyors átöltözést követően Andrissal bejártuk a pályát. Volt néhány szakasz, ahol leginkább azt éreztem, hogy legjobb lenne, ha letolnám, akkor tuti egyben jövök haza. Na, de persze ezt a ”pótedzőm” sosem engedi, így kénytelen voltam minden nehézséggel szembenézni és azokon a fránya kis lejtőkön is lemenni, amik nekem azért picit meghaladták a képességeimet eleinte. A pályabejárást követően még melegítettem kicsit és szép lassan elérkezett a rajt időpontja.
A startjel elhangzását követően megindult a mezőny, ami meglehetősen népes volt, így az első pár kanyarban voltak helyezkedések bőven. Az elején még úgy éreztem, nem is megy olyan rosszul, próbáltam tartani a lépést az előttem haladókkal, de aztán hamar rájöttem, hogy sokat kell még tanulnom, hogy ez sikerüljön is. Nem tetszett igazán a pálya, mivel jó pár részén le kellett küzdenem a félelmeimet, amit nem sikerült teljesen, így két alakalommal is hibáztam és a földön landoltam. De ez sem vette el a kedvem, felpattantam és már robogtam is tovább. Az eséseket sikerült még a második kör környékén összehoznom, így ezek után párszor végig kellett még menni az ominózus részeken. Persze az emlékek megszépülnek és bár a verseny alatt nem éreztem jól magam, mégsem bánom, hogy ott voltam és részt vettem ezen a futamon is.
Az eredmények tekintetében nem született meglepetés, Dósa Eszti állhatott fel a dobogó legmagasabb fokára Módos Gabi és Manka előtt. Én egy újabb ötödik hellyel gyarapítottam az eredménylistámat, ami lassan már szokásosnak mondható.

fotó: hegyibringa.hu

A futamokat követően lehetőség volt némi elemózsiát is magunkhoz venni, a szervezők virslivel és pogácsával vendégelték meg az indulókat és hozzátartozóikat.
Összegezve az eseményeket megállapítottam, hogy egy jó kis – számomra – technikás pályát sikerült összehozni a szervezőknek és ismét egy remek versenyszervezés részesei lehettünk. Minden gördülékenyen zajlott és időben haza is értünk, ezért külön köszönet a szervezőknek.
Gratulálok mindenkinek, aki teljesítette a számára előírt penzumot!
És köszönet mindenkinek, aki tudja, hogy ebben a részben említeném meg!

Túl vagyok a másodikon is…

2011. november 06-án sor került a SuperCross sorozat második fordulójának lebonyolítására. A megmérettetésnek Salgótarján adott otthont kiváló szervezéssel és egy izgalmas pályával. Meglehetősen sok versenyző gyűlt össze minden kategóriában, ami a helyiek vendégszeretete mellett – úgy gondolom – a kiváló időnek is betudható.
Mi reggel hat óra körül indultunk Andrissal Veszprémből, biztosra mentünk az indulási időt illetően, nehogy lekéssem a nevezést és a rajtot. Útközben megálltunk Vácon a Velossimo Kft-nél, ahol átvehettük menő Salice napszemüvegeinket. Jó választásnak bizonyult a pink szín, nem túl hivalkodó, mégis kellőképp csajos.

fotó: Babka Szabolcs

Tíz óra körül érkeztünk Salgótarjánba, ahol kényelmesen beneveztünk, majd némi bemelegítés gyanánt megismerkedtünk a pálya nyomvonalával. Őszintén szólva térképen jobb volt látni, mint először végigmenni rajta, de mikor minden természeti nehézséggel megküzdöttem, már sokkal élvezetesebb volt körözni a pályán. Három kört sikerült menni a 11 órakor rajtolók futama előtt, ezt követően már csak a pályán kívül melegítgettem egy kicsit.
Szinte pontban 11:45-kor elrajtoltunk, az elején elég sűrű volt a mezőny, ezért nagyon figyelni kellett az első visszafordítónál, de aztán elég hamar szétszakadoztunk. 8 kör volt előírva a futam indulóinak.

fotó: Káldi Tamás

Nagyon megtetszett a pálya a körözgetés közben, pedig a bejárás során nem örültem túlságosan egyes szakaszoknak, főleg a jó kis homokos ”hegyoldalnak”. Nem esett túl jól a tekerés kezdetben, mert izomlázzal a lábaimban érkeztem a versenyre, emiatt kicsit tartottam is attól, hogy esetleg nem tudom majd kihozni magamból a legjobbat, de úgy gondolom jelentősen nem befolyásolta a teljesítményemet. Andris próbált hasznos jó tanácsokkal ellátni a futam alatt, de felfokozott idegi állapotban nálam ez nem tanácsos. Igyekeztem végig tartani a pozíciómat és odafigyelni, hogy minél kevesebb hibával, minél gördülékenyebben sikerüljön venni az akadályokat. Sajnos még mindig rengeteg időt vesztek a tapasztalatlanságom és a technikai hiányosságaim miatt, de bizakodó vagyok, hiszen a barcikai CX óta is úgy érzem rengeteget fejlődtem magamhoz képest. 7 kör teljesítését követően végül a 4. helyen értem célba, ami pont 1 helyezéssel előkelőbb a barcikai futamhoz viszonyítva.

Azt hiszem egy versenyző sosem lehet maximálisan elégedett magával, így természetesen én sem vagyok az, de bízom a jövőben és Marciban, hogy az elvégzett munka előbb-utóbb meghozza gyümölcsét.

Szeretném megköszönni mindenkinek a szurkolást, Andrisnak a bátorítást és a hasznos tanácsokat, szüleimnek a támogatást és végül de nem utolsó sorban hatalmas köszönet edzőmnek, Blazsó Marcinak.

Életem első cyclocross versenye…

2011. október 23-án rendezték meg Kazincbarcikán a Supercross sorozat első versenyét. A helyszín nem volt ismerős, de a város igen, hiszen gyerekkorom nyári szüneteinek nagy részét Kazincbarcikán és környékén töltöttem rokonoknál. Részben ezért is szívesen mentem ismét a borsodi kis városkába. A másik ok, amiért nagyon vártam már a ”visszatérést”, természetesen életem első cyclocross versenye volt.

Már szombaton délután bejártuk a barcikai csónakázó tó környékét, sajnos a pálya nyomvonaláról fogalmunk sem volt, mert hihetetlen módon felkészülten, természetesen pályatérkép nélkül érkeztünk a helyszínre. Így az átmozgatásból nem lett semmi, nem is kívánta egyik porcikám sem az egész heti betegeskedést követően. Mivel a fiúk is hasonlóképp döntöttek – hogy a bringák jó helyen vannak a csomagtartóban -, indultunk is Berentére Keresztanyuékhoz, akiknél éjszakára meghúzhattuk magunkat és elláttak mindenféle földi jóval.

Bármennyire is tartottam tőle, csak elérkezett a vasárnap reggel. Igazából annyira nem is izgultam, hiszen tudtam, hogy csak a cyclocross jellegű versennyel való ismerkedés lesz a mai napi program, sokkal többet nem vártam magamtól. Persze mindig vannak az embernek rejtett vágyai, de hogy mi is volt az mára, inkább megtartom magamnak.

Kellemes őszi időjárás fogadta a versenyzőket, bár kora délelőtt még szemerkélt az eső, de a futamok idejére kiváló bringás idő kerekedett.

A női futam 11h 45 körül rajtolt a Master II. és az U17 férfi kategóriákkal. Már a rajtot követően csak pislogtam, milyen lendülettel indul meg a mezőny rutinos fele és sajnos csak egyre távolodtak. Az első kör még leginkább a pályával való ismerkedésről szólt, hiszen bemelegítés gyanánt mindössze két kört mentem a pályán. Ebben a körben meg is előzött egy salgótarjáni hölgy, akire próbáltam tapadni, hiszen ha már versenyen vagyunk, viselkedjünk is úgy. Jót meccseltünk! A negyedik kör közepéig üldöztem, ahol kis szerencsével – és azzal a mondattal a fülemben, hogy ”Innentől kezdve már mindenki befut, ez az utolsó kör.” – sikerült megelőznöm és ezzel megszereznem – a nem túl előkelő, számomra mégis egészen elfogadható – ötödik helyet. Szerettem volna előrébb végezni, de így elsőre ne legyek telhetetlen… Bízom benne, hogy versenyről versenyre egyre jobb lesz.

Összességében tetszett a verseny, a rendezés kifogástalan volt, a pálya nyomvonala és jelölése tökéletes. Köszönet a szervezőknek.

Ezúton is szeretném megköszönni a vendéglátást keresztszüleimnek és a verseny utáni fincsi sütit nagymamámnak.

Gratulálok minden résztvevőnek, kemény kis menet volt!

Fehérkő-lápa Hillclimb - 2011. szeptember 10

Szeptember 10-én a miskolci Fehérkő-lápa Hillclimb futammal utolsó állomásához érkezett a Mountainbike Challange sorozat. A szombati versenyen a terepfutók és hegyikerékpárosok mérhették össze gyorsaságukat a 7,3 km-es emelkedőn.
A Mountainbike Challenge sorozat a zalaegerszegi 10 órás versennyel nyitott, majd következett az MTB Piknik, Drótszamár Fesztivál, elveszett világok nyomában tekerhettünk az Underwolrld kupán és hegyet mászhattunk a Fehérkő-lápán. A verseny Miskolc nyugati városrészéből rajtolt a Felső-Májláth és Bükk találkozásából, a cél pedig a Fehérkőlápa Turistaház volt.
A hegyi időfutam 7320 méter hosszan kanyargott fel a 376 méteres szintkülönbsége
Az indulók teljesen vegyes képet mutattak. Voltak köztük többen komoly versenyzők, voltak helyiek, akik csak a verseny közelsége és maguk kipróbálása miatt indultak. Talán a legextrémebb induló Wágner Balázs volt, aki törött ujjal, könyékig gipszelve csinálta végig a versenyt.

Picit tartottam ettől a versenytől, mert még sohasem indultam hasonlón. Nem ismertem a pályát, így sok nyitott kérdéssel indultam neki a megmérettetésnek.  Jó lett volna ismerni a terepviszonyokat, azt hogy mennyire emelkedik, milyen áttétellel lenne célszerű végig csinálni a Hillclimb-ot. Végül rájöttem, hogy ezen kérdések megválaszolása nélkül is sikerült egy kellemeset versenyezni, amit persze felfelé haladva 190 körüli pulzusnál nem így értékeltem. De élveztem ezt az újabb kihívást és örültem, hogy sikerült kihozni magamból úgy gondolom mindent, ami bennem volt. A lábaim fáradtak voltak ugyan, de inkább igyekeztem arra koncentrálni, hogy hamar vége lesz az erőlködésnek és minél keményebben odateszem magam, annál hamarabb véget érnek a gyötrelmek. Így is lett, végül 32'10" alatt sikerült célba érnem, ami a harmadik helyre volt elegendő. Szerettem volna jobbat menni, de tekintve, hogy nem pihentem rá erre a versenyre, egészen jónak mondható az eredmény.

MOFÉM Underworld kupa - 2011.augusztus 13.

A Mountainbike Challenge negyedik, azaz utolsó előtti állomásához érkeztünk ezen augusztus 13-án, a II. MOFÉM Underworld Kupával. Mivel a pálya egy részét a földalatti pincerendszerben alakították ki, így a hely szűkössége miatt a különböző korosztályok résztvevőinek létszáma limitálva volt. A nevezéseket tekintve persze mindenkinek jutott hely, aki a mai napját erre a családias kis versenyre szánta.
A korcsoportok kialakítása és beosztása úgy alakult, hogy lehetőleg ne legyenek egyszerre túl sokan a pályán - úgy gondolom ez sikerült is.
Tavalyhoz képest kevesebb profi, azaz licensszel rendelkező versenyző jött el, ellenben a hobbi futamok létszáma magas volt, ami örömteli a tömegsport szemszögéből nézve.
Az idő kegyes volt a résztvevőkhöz, hiszen gyönyörű napsütésben zajlott a verseny, alig volt nehezebben járható része a pálya föld feletti szakaszának.

Az első ilyen versenyem volt, ahhoz képest egészen jól sikerült. Nagyon tetszett a pálya kialakítása, bár a bejárás során úgy éreztem, nem biztos, hogy ezt tényleg végig kellene csinálnom. Mivel nem vagyok technikás versenyző – ez a második szezonom a pályafutásom során -, így akadtak nehézségeim egyes szakaszokon.
A rajtnál voltak, akik talán nem gondolták végig, hogy a verseny egy órán keresztül tart, mert eszeveszettül megindultak, ami persze nem tartott sokáig, de ez már megszokott a versenyeken. Én nem erőlködtem annyira az elején, tudtam, hogy – mint ahogy a legtöbb verseny – ez sem az elején dől majd el. Persze Módos Gabi már a rajtot követően ellépett a mezőnytől, de számomra nem a dobogó, mindössze a minél jobb helyezés elérése volt a cél. Azt hiszem ez sikerült is, a lehetőségeimhez mérten.
Körözve a pályán mindvégig csak arra gondoltam, hogy a pincerendszerben kialakított pályaszakaszt sikerüljön megúszni esés nélkül. A földalatti rész körről körre egyre jobban csúszott, hiába voltak szőnyegek leterítve egyes részeken, figyelni kellett, hogy ne dobja el a bringát az ember. Ezen kívül a helyenként laza talaj nehezítette a kevésbé rutinos versenyzők dolgát.
Mindent összegezve egy remekül megszervezett, változatos pályakialakítású, nagyon kellemes versenyen vehettünk részt, köszönet ezért a szervezőknek!
Remélem még sok-sok éven át a versenynaptár eseményei között jegyzik majd ezt a megmérettetést.
Gratulálok minden résztvevőnek, köszönöm a gördülékeny lebonyolítást a szervezőknek és hatalmas köszönet minden lelkes szurkolónak, aki bíztatott minket!

Bükk Maraton 2011

2011. aug. 07-én rendezték meg a XI. Bükk Maratont. A Top Maraton sorozat utolsó előtti állomásához érkeztünk, lassan véget ér a montis szezon.

Sajnos nem érkeztem túl jó formában erre a versenyre. Már szombaton éreztem, hogy meglehetősen fáradtak a lábaim, a délutáni átmozgató sem esett jól. Péntek délután már nem kellett volna az a sprint…

Szombat délután utaztunk Egerbe, ahol egy egészen tűrhető kollégiumban szálltunk meg. Miután felcuccoltunk a szobába, gyorsan bringás ruhába öltöztünk és Andris, valamint Soltész Gabi társaságában átmozgatni indultunk. Ellátogattunk a Szépasszony Völgyébe, hogy az itthoniaknak némi helyi nedűvel szolgáljunk. A laza tekerést követőn vacsira megettük a jó kis hazai tonhalas tésztánkat, majd nyugovóra tértünk.

Vasárnap eljött a megmérettetés ideje. Úgy tűnt nem is lesz akkora gond a verseny alatt, mint ahogy azt a rajt előtt gondoltam. Az első kilométereken meglepő módon olyan emberek mellett mentem el, akikre nem is gondoltam volna. Nem sokáig örülhettem, mivel az első emelkedőn már éreztem, hogy ez a verseny nem lesz a kedvencem. Csak pörgetni tudtam, képtelen voltam erőt kifejteni, mert szabályosan zsibbadtak a lábaim. Mivel szegény embert az ág is húzza, a második körre épp hogy csak elindultunk, egy jó kis sodrós lefelében hatalmasat estem. Ezúton is köszönöm a KTM-es versenyzőtársam segítségét, aki látván piruettemet azonnal megállt, eldobta a bringáját és összekaparta maradványaimat. Ezt követően már minden mindegy alapon mentem, csak azt vártam, mikor érek végre célba. Azonban éreztem, hogy valami nem stimmel. Az első kerék az istenért sem tapadt be egy kanyarba sem. Már elkönyveltem, hogy ez van, nem az én napom, biztosan ezért megy a bringa is össze-vissza. Aztán kiderült, 8-9 km-rel a vége előtt a jobbos visszafordítónál, hogy mégsem én vagyok annyira ügyetlen – bár az vagyok, de főleg azért, mert nem vettem észre, hogy első defektem van. A visszafordítónál szólt a srác, hogy látja lapos az eleje. Először nem is gondoltam, hogy ez nekem szólt, majd lenéztem és rádöbbentem, hogy valóban defektem van. Már úgy is mindegy volt, hogy 10-20 perccel korábban vagy később érek célba, így arra jutottam, inkább kicserélem a belsőt, elég volt az első kerék szitálásából és abból, hogy szinte kormányozhatatlan a bringa. Mivel csak patronos pumpám volt – és még sosem használtam – picit aggódni kezdtem, de aztán már a hosszútáv középmezőnye is utolért, így Andris odadobta nekem a pumpáját, amivel ”könnyedén”, némi bicepsz erősítést végrehajtva sikerült felfújnom a belsőt. Ezen megpróbáltatásokat követően már csak 8 km volt hátra és végre célba értem.

Mindent összegezve a verseny remek volt, csak számomra nem alakultak túl szerencsésen a dolgok.

Salzkammergut Trophy - 2011. július 16.

Amikor megtudtam, hogy részt vehetünk ezen a világszerte híres versenyen, eleinte hezitáltam ugyan, hogy az XCO OB-val egy időpontba esik és lehet, hogy inkább azon kellene indulni, de amikor olvasgattam a Trophy-ról, hamar realizálódott bennem, hogy mi értelme lenne kihagyni egy ilyen szuper lehetőséget, azért, hogy másodosztályban bohóckodjak?!

Kitaláltam, hogy 119 km-nél nem adom lejjebb, hiszen az az igazi kihívás. A kilométerek száma nem is aggasztott annyira, de az a 3800 m körüli szint egyre nyomasztóbbá vált, ahogy közeledtünk a verseny napjához. A nevezés már megvolt, változtatni nem akartam, pedig többször is megfordult a fejemben, hogy nekem, aki második éve bringázik, biztosan jó ötlet ez?!

Szombaton megkaptam a választ aggályaimra. Ennél jobb ötletem talán még sohasem volt életemben. Persze nem azért, mert annyira szuper időt mentem (azzal nem igazán vagyok elégedett), de ez egy olyan élmény volt számomra, főleg mikor célbaértem, hogy azt nagyon nehéz szavakba önteni. Sosem találkoztam még ennyi lelkes szurkolóval, akiknek teljesen mindegy volt, hogy már 2000 ember elment előttük, Ők töretlenül szurkoltak a verőfényes napsütésben, 30 fok körüli hőmérsékletben, ami mellesleg úgy láttam meglehetősen sok embernek problémát okozott.

Valóban nem volt egyszerű elviselni a tűző napot, miközben a hosszabbnál hosszabb és meredekebbnél meredekebb emelkedőkön haladtunk fel. Azonban ezt a nehézséget enyhítette, hogy a frissítőpontok profi módon "felszerelt" részei voltak a pályáknak, volt az asztalokon minden, mi szem-szájnak ingere egy ilyen húzós menet közben. Még frissítő zuhannyal is kedveskedtek pár helyen, ami igazán jól esett a hőségben.

A pálya nehézségét tekintve nem volt vészes ugyan, bár nekem, közel nulla technikával rendelkező kezdő versenyzőnek akadtak nehézkes pályaszakaszok, főleg, hogy a versenyt megelőző estéken nem kímélte az eső a térséget és így bizony volt pár csúszós köves rész, de ez is az egyik szépsége a maraton versenyeknek.
Minden megpróbáltatást kárpótolt az a leírhatatlanul gyönyörű vidék, amin a pálya végighaladt és a szurkolók biztatása.

Mindent összegezve egy július közepe környéki kiváló hétvége receptje: Bad Goisern, Salzkammergut Trophy, minimum 119 km! :)

MTB Piknik - 2011. június 25.

Egy kis csúszással indult a verseny, ami nem csoda, hiszen hatalmas érdeklődés mutatkozott az MTB Piknik iránt és kígyózó sorok vártak, hogy nevezhessenek a rendezvényre. Ennek ellenére úgy gondolom, a szervezők kifogástalanul helytálltak és akinek kedve támadt elindulni a megmérettetésen, annak lehetőséget biztosítottak rá.Kellemes, családias hangulatú kis verseny volt, bár sajnos én nem éreztem túl jól magam. A rajt után még volt némi reményem, hogy a nem túl technikás pályán sikerül majd egy jót mennem, de ez a gondolat hamar elillant. Pedig nagyon tetszett a pálya, nem voltak benne hatalmas emelkedők és nagyon durva lejtők sem, nem állítottak valótlanságot a rendezők a kiírásban, hogy ez a terep bárki számára teljesíthető. Ennek ellenére a lábaim sajnos mégsem bírták, nehéz hetem volt és beteg is vagyok, de edzésnek kiváló volt. Célba érést követően nem megszokott gondoskodás várt ránk, nem csak ”főétellel”, még desszerttel is készültek a szervezők, valamint az eredményhirdetés előtt megtekintenthettük a helyi mazsorett társulat műsorát, ami igen szórakoztató volt. 

Köszönet a szervezőknek, hogy a vártnál jóval nagyobb számú versenyzői igényeket is képesek voltak kielégíteni, köszönöm Marcinak - Blazsó Márton - az edzéstervezést! 

Gratulálok mindenkinek, aki részt vett és teljesítette a számára kitűzött célokat ezen a versenyen!

	50 km  felnőtt férfi
1	Baros Bálint	Bringabanda	1976	2:03:33
2	Búr Zsolt	Bringabanda	1983	2:03:34
3	Makács Gábor	TestBike.hu - PCCC	1980	2:05:14
4	Varga Bence		1979	2:05:30
5	Hasenfratz Péter		1976	2:08:13
6	Pálmai Zsolt	Hotel Yacht Club KSE	1984	2:08:25
	50 km felnőtt nő
1	Orosz Anita	Trek-SE	1981	2:27:43
2	Cséri Szilvia	Hotel Yacht Klub KSE	1984	2:31:43
3	Bartos Judit		1978	2:38:39
4	Danis Renáta		1972	2:41:40
5	Kaufmann  Brigitta	Merkapt Maraton Team SE	1980	2:48:05
6	Felföldi Viktória	VKE Nelson-Aminostar	1985	2:51:56

Buda Maraton - 2011. május 1.

Kezdő bringásként nem volt nagy élmény számomra a mai nap. Igaz, hogy a tavalyi szezont már végig versenyeztem középtávú maratonokon, de még rutintalan és technikailag képzetlen vagyok, így meglehetősen nagy küzdelem volt teljesíteni a közel húsz kilométert ilyen körülmények között. Már induláskor is tudtam, hogy bőven elég lesz a rövidebb táv és a pályán haladva a felázott agyagos-saras talaj csak megerősített ezen elhatározásomban. Sajnos nem az élmezőnyhöz tartozom, így szembesülhettem vele, hogy a körülöttem lévő versenyzők látszólag hozzám hasonlóan küszködtek az időjárás viszontagságaival. Pár esésnek és annál több mérgelődésnek lehettem szem- és fültanúja, amin abszolút nem lepődtem meg, hisz helyenként olyan csúszós volt a pálya, mintha jeges aszfalton tekertünk volna. Nekem is sok bosszúságot okozott a sár – több alkalommal kellett kapirgálnom az első és hátsó kereket is, mert olyan sárhalmokat sikerült ”felépítenem” a gumi köré, hogy időnként a kerék már nem tudott elforogni. Egybevéve edzésnek kiváló volt ez a verseny, jó felkészülés Szilvásváradra.