2011. aug. 07-én rendezték meg a XI. Bükk Maratont. A Top Maraton sorozat utolsó előtti állomásához érkeztünk, lassan véget ér a montis szezon.
Sajnos nem érkeztem túl jó formában erre a versenyre. Már szombaton éreztem, hogy meglehetősen fáradtak a lábaim, a délutáni átmozgató sem esett jól. Péntek délután már nem kellett volna az a sprint…
Szombat délután utaztunk Egerbe, ahol egy egészen tűrhető kollégiumban szálltunk meg. Miután felcuccoltunk a szobába, gyorsan bringás ruhába öltöztünk és Andris, valamint Soltész Gabi társaságában átmozgatni indultunk. Ellátogattunk a Szépasszony Völgyébe, hogy az itthoniaknak némi helyi nedűvel szolgáljunk. A laza tekerést követőn vacsira megettük a jó kis hazai tonhalas tésztánkat, majd nyugovóra tértünk.
Vasárnap eljött a megmérettetés ideje. Úgy tűnt nem is lesz akkora gond a verseny alatt, mint ahogy azt a rajt előtt gondoltam. Az első kilométereken meglepő módon olyan emberek mellett mentem el, akikre nem is gondoltam volna. Nem sokáig örülhettem, mivel az első emelkedőn már éreztem, hogy ez a verseny nem lesz a kedvencem. Csak pörgetni tudtam, képtelen voltam erőt kifejteni, mert szabályosan zsibbadtak a lábaim. Mivel szegény embert az ág is húzza, a második körre épp hogy csak elindultunk, egy jó kis sodrós lefelében hatalmasat estem. Ezúton is köszönöm a KTM-es versenyzőtársam segítségét, aki látván piruettemet azonnal megállt, eldobta a bringáját és összekaparta maradványaimat. Ezt követően már minden mindegy alapon mentem, csak azt vártam, mikor érek végre célba. Azonban éreztem, hogy valami nem stimmel. Az első kerék az istenért sem tapadt be egy kanyarba sem. Már elkönyveltem, hogy ez van, nem az én napom, biztosan ezért megy a bringa is össze-vissza. Aztán kiderült, 8-9 km-rel a vége előtt a jobbos visszafordítónál, hogy mégsem én vagyok annyira ügyetlen – bár az vagyok, de főleg azért, mert nem vettem észre, hogy első defektem van. A visszafordítónál szólt a srác, hogy látja lapos az eleje. Először nem is gondoltam, hogy ez nekem szólt, majd lenéztem és rádöbbentem, hogy valóban defektem van. Már úgy is mindegy volt, hogy 10-20 perccel korábban vagy később érek célba, így arra jutottam, inkább kicserélem a belsőt, elég volt az első kerék szitálásából és abból, hogy szinte kormányozhatatlan a bringa. Mivel csak patronos pumpám volt – és még sosem használtam – picit aggódni kezdtem, de aztán már a hosszútáv középmezőnye is utolért, így Andris odadobta nekem a pumpáját, amivel ”könnyedén”, némi bicepsz erősítést végrehajtva sikerült felfújnom a belsőt. Ezen megpróbáltatásokat követően már csak 8 km volt hátra és végre célba értem. Mindent összegezve a verseny remek volt, csak számomra nem alakultak túl szerencsésen a dolgok.