Egy kis csúszással indult a verseny, ami nem csoda, hiszen hatalmas érdeklődés mutatkozott az MTB Piknik iránt és kígyózó sorok vártak, hogy nevezhessenek a rendezvényre. Ennek ellenére úgy gondolom, a szervezők kifogástalanul helytálltak és akinek kedve támadt elindulni a megmérettetésen, annak lehetőséget biztosítottak rá.Kellemes, családias hangulatú kis verseny volt, bár sajnos én nem éreztem túl jól magam. A rajt után még volt némi reményem, hogy a nem túl technikás pályán sikerül majd egy jót mennem, de ez a gondolat hamar elillant. Pedig nagyon tetszett a pálya, nem voltak benne hatalmas emelkedők és nagyon durva lejtők sem, nem állítottak valótlanságot a rendezők a kiírásban, hogy ez a terep bárki számára teljesíthető. Ennek ellenére a lábaim sajnos mégsem bírták, nehéz hetem volt és beteg is vagyok, de edzésnek kiváló volt. Célba érést követően nem megszokott gondoskodás várt ránk, nem csak ”főétellel”, még desszerttel is készültek a szervezők, valamint az eredményhirdetés előtt megtekintenthettük a helyi mazsorett társulat műsorát, ami igen szórakoztató volt.
Köszönet a szervezőknek, hogy a vártnál jóval nagyobb számú versenyzői igényeket is képesek voltak kielégíteni, köszönöm Marcinak - Blazsó Márton - az edzéstervezést!
Gratulálok mindenkinek, aki részt vett és teljesítette a számára kitűzött célokat ezen a versenyen!50 km felnőtt férfi | ||||
1 | Baros Bálint | Bringabanda | 1976 | 2:03:33 |
2 | Búr Zsolt | Bringabanda | 1983 | 2:03:34 |
3 | Makács Gábor | TestBike.hu - PCCC | 1980 | 2:05:14 |
4 | Varga Bence | 1979 | 2:05:30 | |
5 | Hasenfratz Péter | 1976 | 2:08:13 | |
6 | Pálmai Zsolt | Hotel Yacht Club KSE | 1984 | 2:08:25 |
50 km felnőtt nő | ||||
1 | Orosz Anita | Trek-SE | 1981 | 2:27:43 |
2 | Cséri Szilvia | Hotel Yacht Klub KSE | 1984 | 2:31:43 |
3 | Bartos Judit | 1978 | 2:38:39 | |
4 | Danis Renáta | 1972 | 2:41:40 | |
5 | Kaufmann Brigitta | Merkapt Maraton Team SE | 1980 | 2:48:05 |
6 | Felföldi Viktória | VKE Nelson-Aminostar | 1985 | 2:51:56 |