Felföldi Viktória vagyok, 1985. november 09-én születtem Veszprémben.
Sport pályafutásom viszonylag hamar elkezdődött, mert kb. 3-4 éves lehettem, mikor szüleim felismerték, hogy mindenképp kénytelenek lesznek elvinni az uszodába, mert bátyám úszóversenyei alatt sosem bírtak kiszedni a kismedencéből. Szerencsére nem haboztak sokat és be is írattak az ”úszó tanodába”. Hamar ment a tanulás, 5-6 éves koromban már a nagymedencés úszók közé tartoztam, persze még csak a gyerek csoportokat erősítve. Nem egészen 7 évesen már a versenyző utánpótlás tagja voltam és napi 3 órát töltöttem az uszodában. Szépen fejlődtem és a versenyeken ritka volt, ha nem tudtam dobogós helyezést elérni. 8 éves koromtól már napi két edzésre jártam és bár hajnalban igen nehéz volt a felkelés, mégis imádtam edzeni menni. Tudtam, hogy ha vinni akarom valamire, erre szükség van. Ezt követően csak múltak az évek és egyre több korosztályos országos bajnoki címet, valamint dobogós helyezéseket tudhattam magaménak.
Egyik legnagyobb élményem, hogy 12 évesen a Felnőtt Országos Bajnokságon sikerült nagyot alakítanom és így felállhattam a dobogó harmadik fokára (800 m gyorson). Ezt követően is gyűjtögettem az érmeket, nem csak az országos bajnokságokon, hanem minden versenyen, amin elindultam. Aztán egyszer csak egy vállkifordulás erősítés közben, melynek eredménye a vállcsúcs felső részének letörése lett. Akkori edzőm nem vállalta a vállam ”újra felépítését”, így 15 évesen sajnos be kellett fejeznem pályafutásomat.
Mivel nem tudtam elszakadni a sporttól – nagyon logikusan a laza, törés után felépült vállammal – kézilabdázni kezdtem. 2 év és háromszori vállkifordulás után be kellett látnom, h sajnos ez nem az én sportom, pedig nagyon szerettem.
Egy év ”pihenés” következett, majd 2004-ben, mikor az egyetemre kerültem szép lassan az egyetemi evezős csapat oszlopos tagjává váltam és 2010-ig erősítettem a csapatot. Eközben 2006-2008-ig mégis csak visszamentem úszni és 2008-ban sikerült visszakapaszkodnom az élmezőnybe. Ennek nagyon örültem, de mivel úszók között már nem számítottam fiatalnak, így jobbnak láttam, ha inkább az egyetem befejezésére koncentrálok a napi két edzés helyett.
Persze nem tudtam csak úgy eldobni mindent és befejezni a sportolást, 1 hónappal az úszókarrierem befejezése után már egy spinning bringán találtam magam. Nagyon tetszett ez a jellegű mozgásforma és egyre gyakrabban jártam edzésekre, a végén már napi kétszer is elmentem tekerni. 2009-ben úgy éreztem nem csak a teremben szeretnék tekerni, én montis akarok lenni. Vettem is egy jó kis bringát, de persze nem profi versenyzőit és megkértem Pogit, segítsen nekem, így az Ő edzésterve alapján készültem a 2010-es szezonra. Tudtuk, hogy nem indulhatok neki túl nagy elvárásokkal a szezonnak, mivel semmi tapasztalatom sem volt a montizás terén és egy fél év alatt - főleg alapozó időszakban -, túl sok lehetőségem sem volt gyakorolni a terepezést. Ennek ellenére úgy döntöttem, rögtön a női elit távokat fogom teljesíteni minden versenyen. Nem bántam meg ezt a döntésemet, bár volt pár verseny, amikor tényleg elgondolkodtam rajta, hogy vajon normális-e az, amit csinálok. Az idei szezont teljesítve rájöttem, hogy a legjobb volt, amit tehettem tavaly, mert így legalább már volt némi sejtelmem a pályákról és megszoktam, hogy bizony, néha akár 5 órát is kint kell lenni.
Sajnos a 2010-es alapozásom kimaradt, mert több munkahelyen is helyt kellett állnom, de 2011 májusában elhatároztam, hogy csak egy főmunkahely és a bringa számít. Mivel nem akartam semmit sem a véletlenre bízni, ezért megkértem Blazsó Marcit legyen az edzőm és edzésterveivel, valamint hasznos tanácsaival segítse a felkészülésemet. Úgy gondolom nagyon jó döntés volt Őt választani, mert remekül tudunk együtt dolgozni és érzem a fejlődést, mely eredményeimen is látszik. Csak az a fránya párszáz kilométer ne lenne, hogy néha ki tudna jönni velem technikázni!
Röviden ennyi lenne eddigi pályafutásom, mely remélem még sok-sok bringás élménnyel és szezonnal bővül a későbbik folyamán.
Veszprém, 2011.november 12.