Még hogy az első a legrosszabb?!

2011. november 20-án a féltávhoz érkeztünk, az Ózd Kupa volt ugyanis a Supercross sorozat harmadik állomása. Sokszor hallhattuk a verseny során, hogy bizony ez a megmérettetés fontos lehet a sorozat összesített eredménye szempontjából, hiszen, akik eddig jól szerepeltek és ezen a versenyen is meg tudták tartani előkelő pozíciójukat, nagy lépést tettek a végső győzelem megkaparintása felé.

fotó: hegyibringa.hu

A verseny a jól megszokott módon zajlott, a rajtok a szokásos időpontokban voltak, így kora hajnalban indultunk Veszprémből a hosszú útra.
Ahogy közeledtünk egyre inkább csökkent a hőmérséklet a műszerfalon, ez nem volt túl bíztató jel. Mikor Ózdra értünk 0 fok körüli hőmérséklet fogadott minket, meglehetősen hidegnek éreztem a levegőt.
Gyors átöltözést követően Andrissal bejártuk a pályát. Volt néhány szakasz, ahol leginkább azt éreztem, hogy legjobb lenne, ha letolnám, akkor tuti egyben jövök haza. Na, de persze ezt a ”pótedzőm” sosem engedi, így kénytelen voltam minden nehézséggel szembenézni és azokon a fránya kis lejtőkön is lemenni, amik nekem azért picit meghaladták a képességeimet eleinte. A pályabejárást követően még melegítettem kicsit és szép lassan elérkezett a rajt időpontja.
A startjel elhangzását követően megindult a mezőny, ami meglehetősen népes volt, így az első pár kanyarban voltak helyezkedések bőven. Az elején még úgy éreztem, nem is megy olyan rosszul, próbáltam tartani a lépést az előttem haladókkal, de aztán hamar rájöttem, hogy sokat kell még tanulnom, hogy ez sikerüljön is. Nem tetszett igazán a pálya, mivel jó pár részén le kellett küzdenem a félelmeimet, amit nem sikerült teljesen, így két alakalommal is hibáztam és a földön landoltam. De ez sem vette el a kedvem, felpattantam és már robogtam is tovább. Az eséseket sikerült még a második kör környékén összehoznom, így ezek után párszor végig kellett még menni az ominózus részeken. Persze az emlékek megszépülnek és bár a verseny alatt nem éreztem jól magam, mégsem bánom, hogy ott voltam és részt vettem ezen a futamon is.
Az eredmények tekintetében nem született meglepetés, Dósa Eszti állhatott fel a dobogó legmagasabb fokára Módos Gabi és Manka előtt. Én egy újabb ötödik hellyel gyarapítottam az eredménylistámat, ami lassan már szokásosnak mondható.

fotó: hegyibringa.hu

A futamokat követően lehetőség volt némi elemózsiát is magunkhoz venni, a szervezők virslivel és pogácsával vendégelték meg az indulókat és hozzátartozóikat.
Összegezve az eseményeket megállapítottam, hogy egy jó kis – számomra – technikás pályát sikerült összehozni a szervezőknek és ismét egy remek versenyszervezés részesei lehettünk. Minden gördülékenyen zajlott és időben haza is értünk, ezért külön köszönet a szervezőknek.
Gratulálok mindenkinek, aki teljesítette a számára előírt penzumot!
És köszönet mindenkinek, aki tudja, hogy ebben a részben említeném meg!

Túl vagyok a másodikon is…

2011. november 06-án sor került a SuperCross sorozat második fordulójának lebonyolítására. A megmérettetésnek Salgótarján adott otthont kiváló szervezéssel és egy izgalmas pályával. Meglehetősen sok versenyző gyűlt össze minden kategóriában, ami a helyiek vendégszeretete mellett – úgy gondolom – a kiváló időnek is betudható.
Mi reggel hat óra körül indultunk Andrissal Veszprémből, biztosra mentünk az indulási időt illetően, nehogy lekéssem a nevezést és a rajtot. Útközben megálltunk Vácon a Velossimo Kft-nél, ahol átvehettük menő Salice napszemüvegeinket. Jó választásnak bizonyult a pink szín, nem túl hivalkodó, mégis kellőképp csajos.

fotó: Babka Szabolcs

Tíz óra körül érkeztünk Salgótarjánba, ahol kényelmesen beneveztünk, majd némi bemelegítés gyanánt megismerkedtünk a pálya nyomvonalával. Őszintén szólva térképen jobb volt látni, mint először végigmenni rajta, de mikor minden természeti nehézséggel megküzdöttem, már sokkal élvezetesebb volt körözni a pályán. Három kört sikerült menni a 11 órakor rajtolók futama előtt, ezt követően már csak a pályán kívül melegítgettem egy kicsit.
Szinte pontban 11:45-kor elrajtoltunk, az elején elég sűrű volt a mezőny, ezért nagyon figyelni kellett az első visszafordítónál, de aztán elég hamar szétszakadoztunk. 8 kör volt előírva a futam indulóinak.

fotó: Káldi Tamás

Nagyon megtetszett a pálya a körözgetés közben, pedig a bejárás során nem örültem túlságosan egyes szakaszoknak, főleg a jó kis homokos ”hegyoldalnak”. Nem esett túl jól a tekerés kezdetben, mert izomlázzal a lábaimban érkeztem a versenyre, emiatt kicsit tartottam is attól, hogy esetleg nem tudom majd kihozni magamból a legjobbat, de úgy gondolom jelentősen nem befolyásolta a teljesítményemet. Andris próbált hasznos jó tanácsokkal ellátni a futam alatt, de felfokozott idegi állapotban nálam ez nem tanácsos. Igyekeztem végig tartani a pozíciómat és odafigyelni, hogy minél kevesebb hibával, minél gördülékenyebben sikerüljön venni az akadályokat. Sajnos még mindig rengeteg időt vesztek a tapasztalatlanságom és a technikai hiányosságaim miatt, de bizakodó vagyok, hiszen a barcikai CX óta is úgy érzem rengeteget fejlődtem magamhoz képest. 7 kör teljesítését követően végül a 4. helyen értem célba, ami pont 1 helyezéssel előkelőbb a barcikai futamhoz viszonyítva.

Azt hiszem egy versenyző sosem lehet maximálisan elégedett magával, így természetesen én sem vagyok az, de bízom a jövőben és Marciban, hogy az elvégzett munka előbb-utóbb meghozza gyümölcsét.

Szeretném megköszönni mindenkinek a szurkolást, Andrisnak a bátorítást és a hasznos tanácsokat, szüleimnek a támogatást és végül de nem utolsó sorban hatalmas köszönet edzőmnek, Blazsó Marcinak.