Közeli helyeken...

Május közepén már-már hagyománynak mondható, hogy a Veszprémhez közeli Bakony maraton a hétvégi program. Nem volt ez másképp az idei évben sem, május 16-án Bakonybélben gyülekeztek a versenyezni vágyók. Szerencsére most sokkal jobb időre számíthattunk, mint tavaly. Nem esett hetekig a versenyt megelőzően és szombaton is kellemes, napos időnk volt.
Rajt előtt még vacilláltam, hogyan is kellene öltözködnöm, végül a rövid mez mellett döntöttem. Jó választásnak bizonyult, mert időnként még így is melegem volt.
Pénteken nem esett túl jól az átmozgatás, így minden negatívumra fel voltam készülve. Időben érkeztünk Bakonybélbe, de valahogy nem éreztem azt a verseny előtti izgalmat, amit általában szokott az ember. Ebből adódóan kedvem sem volt igazán rajthoz állni, de csak úgy kirándulgatni nem lehet!
Az idei szezonra a rövid táv jut, lévén talán itt nem töröm össze magam az ironman előtt. Persze nálam még az is előfordulhat!
A hosszú, majd a középtáv elrajtolását követően, mi 10.30-kor indultunk. Mivel nem kapkodtam a bemelegítéssel, így a mezőny végére sikerült beállni a rajtnál, de nem bántam, hiszen nem voltak olyan sokan, gondoltam nem lesz jelentős időveszteség. Minden rendben is volt, az aszfaltos szakaszon igyekeztem minél több embert megelőzni, de szerencsére terepre érve is széles volt az út, nem kellett aggódni, hogy esetleg beragad az ember valaki mögé. Jó kis felfelével kezdtünk, hamar meglett 300 méter feletti szint, örültem, hogy egész jó tempóban sikerül haladni.
Aztán jött a mumus, az az átkozott lefelé! Többen is utolértek, megelőztek, de tudtam, hogy bőven lesz még emelkedő, majd ott javítok a helyzetemen! Amúgy sem száguldozom a lejtőkön, de most annak tudatában, hogy sokat veszíthetek, fokozottan pusztítom a fékpofákat! No, de egy kis aszfalt után újra terepre értünk és elindultunk felfelé. Ennek egyre jobban örültem, hiszen tudtam, hogy lefelé maximum a csigákkal versenyezhetek! Sikerült ismét jó tempóban abszolválni az emelkedőt, s már csak abban reménykedtem, hogy nem lesz a végén hosszabb lejtő, ahol lehetősége lenne az ellenfeleknek visszaelőzni. Szerencsére így is lett. Egy egynyomos kis csiki-csukiban végződött a pálya terepi szakasza, amit kifejezetten élveztem. Két srác ment előttem és folyamatosan azt mondogattam magamban, nem mehetnek el jobban, mint amennyivel előttem voltak a lejtő kezdetén. Egészen jól sikerült tartanom a fiúkat és nem sokkal ezután, az előírt 33 km-t megtéve, már át is haladtam a célvonalon.
Meglepődtem, mikor Bíró Ádám bemondta, hogy a master 1 kategória győzteseként értem célba. Számomra csak az volt fontos, hogy erős tempóban, a figyelem lankadása nélkül menjek végig. Nem számítottam rá, hogy ilyen jó helyen végzek, de nagyon örültem és ismét egy kis motivációt kaptam az elkövetkezendő 2,5 hónapra.
Versenyt követően pedig tovább növelték ezt a pozitív élményt az ismerősök, ezúton is köszönöm mindenkinek a különböző fórumokon érkező gratulációkat!
További pozitívum volt, hogy edzőként is sikeres hétvégét zártam, Jucus a Bakonyban középtávon lett 2. master 1-ben. A Velencén rajthoz álló „különítmény” is kiválóan szerepelt, Fruzsi U11-ben diadalmaskodott, Zoli master 2-ben ért fel majdnem a dobogóra, Buksi pedig egy defektet követően eredt a mezőny után és teljesítette a távot.
Gratulálok, csak így tovább lányok-fiúk!
Összességében egy hangulatos, jó kis verseny volt, bár a résztvevők száma úgy vettem észre jelentősen csökkent a korábbi évekhez képest...remélem jövőre többen leszünk!

Folyt. köv. Szilvásváradon! :)



1 hétvége, 3 verseny, 2 dobogó

Már régen jelentkeztem ezen a fórumon keresztül...de mostantól ismét igyekszem beszámolni minden fontos eseményről! ;)

A hosszú hétvége mérlege: 3 verseny, 2 dobogó, 1 esés, pár kék-zöld folt és némi izomláz.
A májust ünneplés helyett egy jó kis terepduatlon versennyel kezdtem Újbudán. Életem első ilyen jellegű versenye, szóval fogalmam sem volt mire számítsak. Csak ennyit tudtam, 2,4 km futás – 9 km monti – 1,2 km futás. Gondoltam nem olyan hosszú ez, ismerkedésnek a sportággal éppen ideális. Egy valamire azonban nem számítottam...hogy ez bizony borzasztóan kemény 3,6 km futás lesz! Egy DH pályán kellett felfutnunk, vagyis inkább fel sétálnunk olyan gyorsan, amilyen gyorsan csak tudtunk, majd a lefelékben lehetett futni, ahogy csak bírt az ember. Viszont még lefelé is meglehetősen technikás volt a pálya, poros-gyökeres-rönkök keresztbe, szóval nagyon figyelni kellett. Az első két futókört sikeresen teljesítettem, jöhetett a monti. Nem volt egyszerű pálya, főleg hogy az ironman felkészülés miatt max heti egyszer ülök montira...ez a lefelékben fokozottan érződött. Az utolsó sóderes lefelében faképnél is hagyott egy versenytárs, de próbáltam igyekezni, amennyire csak lehetett, bíztam benne, hogy a futásnál még be tudom hozni a lemaradásomat. Szerencsére így is lett és már felfelé sikerült visszavennem a pozíciómat. Fogalmam sem volt hányadik helyért küzdök, csak azt tudtam, hogy menni kell, mert verseny van! Sikeresen célba értem és meglepetten láttam az eredmény listán, hogy első lettem. Nagyon örültem és izgatottan vártam a délutáni monti versenyt.
Nagyjából másfél órám volt pihenni a 2 verseny között, így elég fáradtan vágtam neki a 28 km-es, szintet bőven tartogató monti futamnak. Tudtam, hogy lefelé szörnyen gyenge vagyok a többiekhez képest és az első körben realizáltam, hogy ha a felkfelékben kinyírom magam, hogy versenyben maradhassak, akkor a vasárnapi 10 órás MTB-re semmi erőm sem marad. Nagyon gyors, részben technikás lefelék voltak, de én a biztonságra törekedtem, így nem mertem engedni neki ész nélkül, meg is lett az eredménye. Már az első körben éreztem, hogy nincs esély a dobogóra, így végigmentem egy viszonylag kényelmes tempóban, óvatosan, nehogy essek. Igyekeztem minél több energiát tartalékolni vasárnapra. Végül negyedikként értem célba, amit azért sajnáltam, de ez most így sikerült.
Szombaton semmi esélyem sem volt a pihenésre, hajnalban kimentem átmozgatni egyet, gondoltam jót tesz majd, de csak még jobban előhozta az izomlázam. Pedig pénteken is próbálkoztam mindennel, nyújtottam, ittam fehérjét, SMR hengereztem, masszíroztam, de sajnos az extrém terhelés nem múlik el hiphop, nyom nélkül. A szombati átmozgatást követően kocsiba be, irány Sajószentpéter, nagyi 80. szülinapjának megünneplése, majd go haza. Este pakolás vasárnapra, bringák a kocsiba, hogy ne másnap hajnalban kelljen még azzal is foglalkozni.
Jóformán pihenés nélkül, máris vasárnap lett és 6 óra pár perckor már úton is voltunk apuval Marcaliba. A lábaimban sajnos még mindig nagyon éreztem a pénteki napot, de bíztam benne, hogy nagy gond nem lesz. Útközben szinte végig esett az eső, csak reménykedni tudtam, hogy mire Marcaliba érünk, kicsit jobb idő fogad majd minket. Szerencsére így is lett, kezdetben még kicsit hűvös volt, de néhány esőcseppet leszámítva kifogástalan időnk lett.
Átvettem a rajtszámom és feltérképeztem a terepet. Már a rajtszám átvételnél meglepődtem, mert ilyennel még nem találkoztam versenyen...2 rajtszámot kaptam, hogy ha esetleg bringát kell cserélnem, ne kelljen vacakolni a rajtszám áttételével. Ez egy nagyon szimpatikus gesztus volt számomra. Egy valamit még el kellett intéznem a rajt előtt! A hátsó váltóm már pénteken rendetlenkedett és a szombati egész napos utazás miatt esélyem sem volt bevinni a bringa boltba, hogy ránézzenek. Így hát megkerestem Bereczki „High5” Lacit, hogy segítsen nekem, aki profi módon pillanatok alatt, nagyon precízen megoldotta a problémát...kiderült, hogy rossz helyre volt húzva a bowden! Ez úton is köszönöm a segítséget Lacinak, mert hibás hátsó váltóval még a második helyre sem lett volna esélyem!
Mikor minden technikai hiba megoldódott, mentem egy kört a pályán, majd lassan következett a rajt. Nem nagyon kapkodtam, hiszen tudtam, hogy messze még a vége! Hamar eltelt 2,5 óra és szinte még fel sem ocsúdtam, de máris 2 kör hátrányom volt az első két helyezettel szemben. Csak abban reménykedhettem, hogy a kamikaze taktika nem fog beválni a csajoknak. Emesén láttam, hogy végig bírni fogja, szépen lendületesen ment. Viszont úgy 3-4 óra elteltével azt is észrevettem, hogy a második hely még nincs veszve. Közel 3 kör hátrányban voltam a második helyen haladó Ildihez képest, de úgy éreztem, hogy egyre jobban megyek, Ildit pedig fáradni láttam, így elterveztem nagyjából milyen időközönként kell visszavennem a köröket, majd ezt követően hogyan tudok még némi előnyre szert tenni, ha esetleg valami technikai probléma (defekt, láncszakadás, bármi egyéb) adódna, akkor se veszítsem el a második helyet. Nagyjából 6,5-7 óra környékére sikerült ledolgoznom a hátrányomat, s onnantól kezdve már csak a minél nagyobb előny begyűjtésére koncentráltam. Ez sikerült is, 8,5-9 óra környékére 3 kör előnyt szereztem Ildivel szemben, Emesétől 5 kör hátrányban voltam ekkor. Az utolsó 2 körben már csak pörgettem, mivel olyan pulzusértékeket mutatott a Garminom, hogy csodálkoztam miért nem fordultam még le a bringáról. Már úgyis eldőlt minden, így inkább nem erőlködtem.
Végül második helyen, 81 kört megtéve, nagyjából 150 km-t tekerve értem célba.
Fárasztó, de nagyon jó kis verseny volt!
A szervezők előtt le a kalappal, 2 rajtszám az egyéni indulóknak, folyamatosan alakították a pályát az időjárás miatt balesetveszélyessé váló szakaszokon, kiváló pályajelölés, élvezetes, bár kissé rázós pálya, királyi ellátás, nemcsak a versenyzőknek, hanem a kísérőjüknek is! Remélem jövőre is megrendezik ezt a hangulatos kis versenyt!
Köszönöm mindenkinek, aki a pályán belül és azon kívül biztatott és szólt egy-két jó szót hozzám, mert nagyon jól esett és nagymértékben hozzájárult, hogy átlendüljek a holtpontokon!
Külön köszönöm apunak a kitartó és profi frissítést és Fruzsinak a hihetetlenül lelkes szurkolást!

Összességében egész jó hétvégét sikerült zárnom, talán legközelebb még jobb lesz! :)