2011. október 23-án rendezték meg Kazincbarcikán a Supercross sorozat első versenyét. A helyszín nem volt ismerős, de a város igen, hiszen gyerekkorom nyári szüneteinek nagy részét Kazincbarcikán és környékén töltöttem rokonoknál. Részben ezért is szívesen mentem ismét a borsodi kis városkába. A másik ok, amiért nagyon vártam már a ”visszatérést”, természetesen életem első cyclocross versenye volt.
Már szombaton délután bejártuk a barcikai csónakázó tó környékét, sajnos a pálya nyomvonaláról fogalmunk sem volt, mert hihetetlen módon felkészülten, természetesen pályatérkép nélkül érkeztünk a helyszínre. Így az átmozgatásból nem lett semmi, nem is kívánta egyik porcikám sem az egész heti betegeskedést követően. Mivel a fiúk is hasonlóképp döntöttek – hogy a bringák jó helyen vannak a csomagtartóban -, indultunk is Berentére Keresztanyuékhoz, akiknél éjszakára meghúzhattuk magunkat és elláttak mindenféle földi jóval.
Bármennyire is tartottam tőle, csak elérkezett a vasárnap reggel. Igazából annyira nem is izgultam, hiszen tudtam, hogy csak a cyclocross jellegű versennyel való ismerkedés lesz a mai napi program, sokkal többet nem vártam magamtól. Persze mindig vannak az embernek rejtett vágyai, de hogy mi is volt az mára, inkább megtartom magamnak.
Kellemes őszi időjárás fogadta a versenyzőket, bár kora délelőtt még szemerkélt az eső, de a futamok idejére kiváló bringás idő kerekedett.
A női futam 11h 45 körül rajtolt a Master II. és az U17 férfi kategóriákkal. Már a rajtot követően csak pislogtam, milyen lendülettel indul meg a mezőny rutinos fele és sajnos csak egyre távolodtak. Az első kör még leginkább a pályával való ismerkedésről szólt, hiszen bemelegítés gyanánt mindössze két kört mentem a pályán. Ebben a körben meg is előzött egy salgótarjáni hölgy, akire próbáltam tapadni, hiszen ha már versenyen vagyunk, viselkedjünk is úgy. Jót meccseltünk! A negyedik kör közepéig üldöztem, ahol kis szerencsével – és azzal a mondattal a fülemben, hogy ”Innentől kezdve már mindenki befut, ez az utolsó kör.” – sikerült megelőznöm és ezzel megszereznem – a nem túl előkelő, számomra mégis egészen elfogadható – ötödik helyet. Szerettem volna előrébb végezni, de így elsőre ne legyek telhetetlen… Bízom benne, hogy versenyről versenyre egyre jobb lesz.
Összességében tetszett a verseny, a rendezés kifogástalan volt, a pálya nyomvonala és jelölése tökéletes. Köszönet a szervezőknek.
Ezúton is szeretném megköszönni a vendéglátást keresztszüleimnek és a verseny utáni fincsi sütit nagymamámnak.
Gratulálok minden résztvevőnek, kemény kis menet volt!