Május
közepén már-már hagyománynak mondható, hogy a Veszprémhez
közeli Bakony maraton a hétvégi program. Nem volt ez másképp az
idei évben sem, május 16-án Bakonybélben gyülekeztek a
versenyezni vágyók. Szerencsére most sokkal jobb időre
számíthattunk, mint tavaly. Nem esett hetekig a versenyt megelőzően
és szombaton is kellemes, napos időnk volt.
Rajt
előtt még vacilláltam, hogyan is kellene öltözködnöm, végül
a rövid mez mellett döntöttem. Jó választásnak bizonyult, mert
időnként még így is melegem volt.
Pénteken
nem esett túl jól az átmozgatás, így minden negatívumra fel
voltam készülve. Időben érkeztünk Bakonybélbe, de valahogy nem
éreztem azt a verseny előtti izgalmat, amit általában szokott az
ember. Ebből adódóan kedvem sem volt igazán rajthoz állni, de
csak úgy kirándulgatni nem lehet!
Az
idei szezonra a rövid táv jut, lévén talán itt nem töröm össze
magam az ironman előtt. Persze nálam még az is előfordulhat!
A
hosszú, majd a középtáv elrajtolását követően, mi 10.30-kor
indultunk. Mivel nem kapkodtam a bemelegítéssel, így a mezőny
végére sikerült beállni a rajtnál, de nem bántam, hiszen nem
voltak olyan sokan, gondoltam nem lesz jelentős időveszteség.
Minden rendben is volt, az aszfaltos szakaszon igyekeztem minél több
embert megelőzni, de szerencsére terepre érve is széles volt az
út, nem kellett aggódni, hogy esetleg beragad az ember valaki mögé.
Jó kis felfelével kezdtünk, hamar meglett 300 méter feletti
szint, örültem, hogy egész jó tempóban sikerül haladni.
Aztán
jött a mumus, az az átkozott lefelé! Többen is utolértek,
megelőztek, de tudtam, hogy bőven lesz még emelkedő, majd ott
javítok a helyzetemen! Amúgy sem száguldozom a lejtőkön, de most
annak tudatában, hogy sokat veszíthetek, fokozottan pusztítom a
fékpofákat! No, de egy kis aszfalt után újra terepre értünk és
elindultunk felfelé. Ennek egyre jobban örültem, hiszen tudtam,
hogy lefelé maximum a csigákkal versenyezhetek! Sikerült ismét jó
tempóban abszolválni az emelkedőt, s már csak abban reménykedtem,
hogy nem lesz a végén hosszabb lejtő, ahol lehetősége lenne az
ellenfeleknek visszaelőzni. Szerencsére így is lett. Egy egynyomos
kis csiki-csukiban végződött a pálya terepi szakasza, amit
kifejezetten élveztem. Két srác ment előttem és folyamatosan azt
mondogattam magamban, nem mehetnek el jobban, mint amennyivel előttem
voltak a lejtő kezdetén. Egészen jól sikerült tartanom a fiúkat
és nem sokkal ezután, az előírt 33 km-t megtéve, már át is haladtam a célvonalon.
Meglepődtem,
mikor Bíró Ádám bemondta, hogy a master 1 kategória győzteseként
értem célba. Számomra csak az volt fontos, hogy erős tempóban, a
figyelem lankadása nélkül menjek végig. Nem számítottam rá,
hogy ilyen jó helyen végzek, de nagyon örültem és ismét egy kis
motivációt kaptam az elkövetkezendő 2,5 hónapra.
Versenyt
követően pedig tovább növelték ezt a pozitív élményt az
ismerősök, ezúton is köszönöm mindenkinek a különböző
fórumokon érkező gratulációkat!
További
pozitívum volt, hogy edzőként is sikeres hétvégét zártam,
Jucus a Bakonyban középtávon lett 2. master 1-ben. A Velencén
rajthoz álló „különítmény” is kiválóan szerepelt, Fruzsi
U11-ben diadalmaskodott, Zoli master 2-ben ért fel majdnem a
dobogóra, Buksi pedig egy defektet követően eredt a mezőny után
és teljesítette a távot.
Gratulálok,
csak így tovább lányok-fiúk!
Összességében
egy hangulatos, jó kis verseny volt, bár a résztvevők száma úgy
vettem észre jelentősen csökkent a korábbi évekhez
képest...remélem jövőre többen leszünk!
Folyt.
köv. Szilvásváradon! :)
