Március 25-én egy gyönyörű napos reggelre ébredhettünk, az óraátállítás miatt picit talán álmoskásan. De nem volt túl sok idő lustálkodni, hiszen ma rendezték a III. Bianchi Félsziget Kupát és bizony ott volt a helyünk.
Persze nem indultunk túl nagy elvárásokkal a versenynek – én azért mert az utóbbi időben sérülés hátráltatott, Andris meg szimplán azért mert ez is csak a felkészülés része volt és nem főverseny – ennek egyik oka talán, hogy országúti versenyről lévén szó nem vagyunk túl rutinosak ebben a ”műfajban”.
No, de mi is történt a versenyen. Némi bemelegítést követően már sorakozhattunk is a lassú rajthoz. Legalábbis azt gondoltuk ez lesz az, de mint később kiderült, sem lassú, sem rajt nem volt. Mikor megtettük a kör felét és a rajtvonalhoz értünk már senki sem volt előttem, egy-két ember lődörgött csak körülöttem, mivel én sajnos nem tudtam lépést tartani a mezőnnyel. Értetlenül kérdezgettük egymást a lemaradtakkal, hogy vajon lekéstük-e a rajtot, mert igen úgy tűnt. Mivel nem most voltam először ezen a megmérettetésen, nagyon elcsodálkoztam, mert az előző években úgy gondolom lassabb voltam, mégis mindig ”megvártak” a rajttal. Ennek ellenére nekilódultam versenytempóban, hátha sikerül egy kisebb bojt utolérnem, vagy legalább egy-két embert, aki mögött majd megpihenhetek picit. Az Apátság felé haladva, nem sokkal a szerpentin után ismerős arcokat láttam magammal szemben, akik nem éppen a megfelelő irányban álltak kerékpárjaikkal. Ekkor közölték velem a csapattársak, hogy az eddigi rohanás hiábavaló volt, még nem versenyzünk. Vagyis igen, de mégsem. Szóval mindenkinek hátra arcot parancsolt a rendezőség és újra felsorakozhattunk a lassú rajthoz. Ezt kisebb háborgások közepette meg is tették a versenyzők.
Végre valahára elindult a felvezetés, most már nem lóhalálában. Mindenki helyezkedett. Élen az országútisok krémje, egy-két nevesebb montissal tűzdelve, s őket követték a többiek. A rajtvonal előtt picit megálltunk, majd szinte eseménytelenül elstartolt a népes mezőny. Az én szemem előtt csak egyetlen cél lebegett, teljesíteni az előírt 4 kört, illetve még valami, nevezetesen az, hogy mindig sikerüljön valakit találni, aki fogja a szelet. Ez többé-kevésbé össze is jött és célba értem sérülés nélkül, így a kitűzött célokat sikeresen elkönyvelhettem mára. Ezen kívül túl sok érdekes esemény nem történt a verseny folyamán, a pálya is a megszokott volt. A plusz felvezető kör miatt sokan panaszkodtak, ez valóban egy picit demoralizálóan hatott, de mindennek a jó oldalát kell nézni! Ugyanazért a pénzért egyel több kört mehettünk! :D
Köszönöm a szurkolást mindenkinek és elnézést, hogy nem nagyon volt erőm reagálni rá.
Szüleimnek külön köszönet a szállításért és a lelkes szurkolásért.