Augusztus első felében lassan már
hagyománnyá válik, hogy a Merkaptosok megrendezik az Underworld
Kupát, ahol a crosscountry versenyekhez hasonló pálya kerül
kialakításra, viszont mégis van egy kuriózuma ennek az
eseménynek, mégpedig az, hogy a versenyzők minden körben
áthaladnak a kőbányai pincerendszer egy szakaszán. Nem volt ez
másképp az idei évben sem, augusztus 11-én harmadik alkalommal
került megrendezésre a Mofém Underworld Kupa a Takarékpont
Mountainbike Challenge egyik állomásaként.
 |
| fotó: Siki |
Nagyon vártam a versenyt, még annak
ellenére is, hogy a sérülésem miatt érdemi edzéseket sajnos még
mindig nem tudok végezni. Viszont nagyon jó emlékeim voltak
tavalyról, így örültem, hogy ismét egy jó kis pályán
versenyezhetek, ami nem annyira szörnyen technikás, de számomra
tartogat némi nehézséget a sok kanyarral, poros-laza talajjal, na
és persze a pincerendszerben váró részleges sötétséggel és
kissé csúszós talajjal. Péntek este a biztonság kedvéért még
felhívtam Bukit – aki részt vett a pálya építésében -,
mennyit változott a pálya tavaly óta és megnyugtatott, hogy
szinte semmit, végig tudok majd menni rajta. Ez kellett a lelkemnek,
hogy nyugodtan aludjak éjjel.
 |
| fotó: Siki |
Szombaton végre elérkezett a verseny
napja. Korán kellett kelnünk, mivel az én futamon 9-kor rajtolt és
nem ártott előtte némi bemelegítés illetve pályabejárás.
Valóban nem volt sok újdonság a pálya kialakítását tekintve,
csak néhány szakasz változott minimálisan.
Hamar elszaladt az idő és már
dördült is a start pisztoly. Kivételesen az első sorból
indultam, amivel nagy szerencsém volt, mert hála istennek így nem
keveredtem bele a picit meredekebb felfutásnál kialakuló
tumultusba. Nem akartam az elején ellőni az összes puskaport,
ezért csak arra törekedtem, hogy az első öt között legyek a
rajt után. Valahogy így is volt, talán a 4.,5. vagy 6. helyen
lehettem. Tudtam, hogy 60 percig kell róni a köröket, sok minden
történhet és történt is. Ha jól tudom, először talán Jucus
és Adri defektelt el, majd Brigi következett, ezáltal már a
második helyre kerültem hamar, de nem sokkal később engem is
utolért a balszerencse és defekt miatt én is kiállni
kényszerültem. Ennyi volt, picivel több, mint fél órát
versenyeztem. Ezt követően még volt pár defekt a mezőnyben, de
azt már nem követtem nyomon.
Szomorú voltam nagyon, mert szerettem
volna végigversenyezni a 60 percet és dobogóra állni, de sajnos
nem jött össze.
Nem szeretnék senkit sem megbántani,
mert tudom, hogy a szervezők szívvel-lélekkel készítették elő
a pályát – ami nagyon élvezetes is volt -, azonban a defektek
számát tekintve mégis azt kell mondanom, hogy ez a pálya nem volt
versenyzésre alkalmas állapotban szombaton. Amikor előfordul 2-3
defekt egy verseny alkalmával nem meglepő, de az, hogy –eltúlozva
persze - szinte a fél mezőny kihullik, mert minimum 3-4 tüskét
szed ki a gumijából, kövezzenek meg érte, de nonszensznek tartom.
A szerencsésebbeknek csak a célba érkezést követően eresztett
le a gumijuk, őket azért egy picit irigyeltem.
 |
| fotó: Siki |
Szintén a ”nem szeretnék senkit sem
megbántani” kategóriába tartozik a következő pár sor. Nem
vagyok technikás versenyző, nekem is nehézséget okoz jó pár
olyan szakasz teljesítése, amit szinte bárki meg tud csinálni, de
amikor azt üvöltik a hátam mögül, hogy ”pálya”, amennyire
csak tudok félrehúzódok. Az ember azért ismeri a képességeit és
becsületre méltó, hogy valaki eljön kipróbálni magát egy ilyen
pályára, de ha számára csak a teljesítés a cél, akkor kérem,
azokat, akik helyezésért harcolnak, próbálja meg a lehető
legkevésbé, vagy egyáltalán nem akadályozni.
Ezért még egyszer
mindenkitől elnézést kérek, nem akartam senki lelkivilágába
beletiporni, csak szeretném felhívni a még nálam is
rutintalanabbak figyelmét arra, hogy nem csak ők vannak a pályán
és bizony, néha félre kell állni, ha egy gyorsabb ember halad
mögöttünk.
Összességében a rendezés kiváló
volt, a pálya remek és élvezetes, csak kár, hogy versenyzésre
alkalmatlan.
