Cyclocross OB 2012, avagy 1980?!

Egy héttel karácsony előtt az ünnepi nagybevásárlás helyett Andrissal és Bukival mi inkább a 2012-es CX OB-t választottuk. Nos, aki részt vett a versenyen, azt hiszem, nem lepődik meg a 19-essel kezdődő évszámon, aki nem volt ott, annak hamarosan kifejtem. 

2011. december 17-ére esett ez a neves esemény és az eredmények tekintetében a ”király kategóriákban” nem is született meglepetés. Az elit férfiaknál Szilárd nyert, míg a nőknél ismét Eszter haladt át elsőként a célvonalon (már ha lett volna).

fotó: Monti

 Na, de kezdjük az elején. Szinte egész héten esett az eső, így már itthon komolyabban elgondolkodtam, muszáj-e indulni ezen a versenyen. Azonban mivel Marcival már rég megbeszéltük, hogy megyek az OB-ra, így nem lehetett visszakozni. Hála Istennek most nem kellett olyan korán kelnünk, mivel Pest – mondhatni - közel van. Szinte egész úton csepergett az eső és viszonylag hideg is volt, mindössze 1-2 fokot mutatott a hőmérő. No, ekkor még inkább elgondolkodtam… De a miénk egy kemény banda, a fiúk lelkesen várták a versenyt, így hatásukra már én is egészen fellelkesedtem. 

Fél kilenc körül érkeztünk a Postás pályára, ahol én még sosem jártam, de úgy éreztem, hogy ezzel nem vesztettem semmit. Gyalogosan bejártuk a pályát és megismerkedtünk az akadályokkal bringa nélkül. Sajnos nem születtem 180 centisnek, pedig most igazán jól jött volna! Az még egészen rendben is volt, hogy kerítés jellegű fém akadályt kell átugrani, illetve átlépni, de amikor odaérkeztünk az első akadályhoz, ami a térdemig ért, akkor azért kamilláztam rendesen. De ez nem is lényeges annyira, a kezdeti traumán mindannyian túltettük magunkat és az átöltözést követően nyeregbe pattantunk, hogy végre bringával is bejárjuk a környéket. Az akadályokat leszámítva egyébként egészen jó kis pályát sikerült kialakítani a szervezőknek, mindössze annyi volt a kellemetlenség, hogy az időjárás következtében meglehetősen csúszott minden (de ez nem teremsport). Persze ez a rutinos versenyzőket biztosan nem zavarta, nekem azért némi plusz kihívást jelentett.

10 órakor rajtolt volna az amatőr futam, de némi variálást követően eltolták a rajtjukat és a 25’+1 kör helyett 15’+1 körre rövidítették a futam idejét. Buki ezt meghallva nem volt túl boldog, hogy egy ”mini versenyért”  utazott sok-sok km-t, de nem volt választása.

fotó: Sáska Zoltán

A mi rajtunk 10.45-re volt kiírva, természetesen ez is némi csúszással indult. Amin nem is lehet csodálkozni, mert nem beszólítás volt, hanem rajthoz ordítás. No és most térnék vissza 1980-hoz… A modern technika vívmányai közül felejts el mindent, amit el tudnál képzelni egy OB-n. Hangosbemondó helyett ordítás, beszólítás helyett rajtszám bemondása a név hallatán, chipes időmérés helyett strigula ki hány kört teljesített. Egy digitális kijelző, amin láthattad volna a megtett körök számát? Áh, az már tényleg a technika csúcsa lett volna. De mindez hagyján, ezek nélkül is lehetne nyugodtan versenyezni, azonban mikor ott fagyoskodsz a rajnál és a versenybírónak fogalma sincs, hogy akkor végül is milyen korcsoport indul együtt és úgy kell Neki elmagyarázni - hogy a kiírásban bár külön sorban található a fiúk indulása, de ők is a felnőtt nőkkel és az ifi lányokkal indulnak -, az úgy gondolom mindennek a teteje.

Mindegy, ezen is túltettük magunkat és végre elrajtoltunk. Egy nem túl hosszú egyenest követően egyből a legmagasabb akadályhoz érkeztünk, amit csúszkálva ugyan, de mindenkinek sikerült átlépnie. Majd újabb egyenes szakasz, egy kis kacskaringózás és már oda is érkeztünk a dupla akadályhoz. Ezután ismét kis egyenes szakasz, majd visszafordító, újabb egyenes és visszafordító és már a harmadik akadályon is túl voltunk. Ezután egy jó kis emelkedő következett, de előtte azért egy kis kanyarral megtörték a lendületet, majd mikor ezen sikerült felszenvednie magát az embernek, akkor jött a rézsútos lejtő. Amikor ezt is teljesítettük már csak két lépcsős akadály volt, amit egyenes és kicsit meredekebb lefelé kötött össze. Ez után már csak két kihívás volt számomra, az egyik egy jó kis meredek lefelé, majd ezt követően a ”falnak futás”, amihez az egyenesben lehetett lendületet szerezni. Végül az ötödik helyen érkeztem célba, ami miatt picit szomorkodtam, de azok az emberek végeztek előttem, akik erősebbek nálam.

Mindent összevetve, gyakorolni jó volt ez a verseny, a kellemetlenségek meg az idővel úgy is megszépülnek. 

2011. december 17. Cyclo Cross OB

Ezután már csak egy…

Elérkezett a Balassagyarmati cross futam is. December 3-án a Springa-domb adott otthont a Supercross sorozat negyedik állomásának. Az indulók számát tekintve most sem panaszkodhattak a rendezők. A temérdeknyi magyar mellett szép számmal indultak szlovák versenyzők is az eseményen.

Ismét hajnalban vágtunk neki a hosszú útnak, mert meglehetősen nagy távolságot kellett leküzdenünk, mivel sajnos Gyarmat sem a szomszéd település. Voltak, akik széles mosollyal mondták, hogy ők csak pár méterre laknak a pályától. Jó nekik, icipicit irigylem Őket. Mindennek ellenére a ködös időjárási viszonyokkal mit sem törődve már 9 óra környékén a helyszínre érkeztünk. Andris még poénkodott is, hogy akár a futóversenyen is elindulhatnánk. No, ezt az ötletet csírájában elfojtottuk. :)
Ahogy közeledett a verseny időpontja egyre többen lettünk. Már-már kezdem úgy érezni, hogy azok, akik a Supercross sorozaton indulnak és minden futamon részt vesznek, lassan egy nagy családdá növik ki magukat. Minden szurkoló lelkesen buzdítja még a hozzátartozója ellenfelét is – főleg ha nem egy kategóriában versenyeznek.
Szóval lezajlott a futóverseny és ezt követően megkezdhettük a pályabejárást. Az első körre kis csapatunkból egyedül mentem ki, hála istennek nem találkoztam az ózdi futamon tapasztalt számomra teljesíthetetlennek tűnő lefelével, így nem is volt gond. Viszont volt rengeteg kanyar és jó kis homokos talaj. A legviccesebb részt talán a felfutás előtt alakították ki, ahova úgy rakták be az akadályt, hogy jóformán átmásztunk rajta, mert ugrani esélytelen volt. Persze akit hosszú lábakkal áldott meg az Isten és 180-190 cm-rel, annak ez sem okozhatott túl nagy problémát. A pályát egy mondatban legjobban talán úgy lehetne jellemezni, hogy kanyar-kanyar hátán, némi egyenes szakasszal összekötve, helyenként kellemesen süppedős csúszós homokos/meglehetősen rázós talajjal, egy pici BMX-es résszel megspékelve. A pálya talajának egyenetlenségét úgy láttam a profik mindenáron a guminyomás változtatásával akarták kompenzálni. Ezen is jót mosolyogtam, de azon a szinten már biztosan van jelentősége az ilyen apróságoknak is. :)
Három kört mentem bejárás-gyakorlás gyanánt, úgy éreztem annyi épp elég, mert nem igazán voltam a topon.

 A verseny előtt még melegítettem kicsit, és elérkezett a várva várt 11.45-ös rajt, mely ugyan pár percet csúszott, de nem volt jelentős. Dudaszóra kezdetét vette a derbi. Már az első szűkebb részen volt egy kis torlódás, a kapun való kijutás nem ment olyan egyszerűen, de idővel mindenkinek sikerült.
Számomra egy nagy hajszába torkollott ez a futam, mert minden áron meg akartam tartani a hatodik helyemet. Az első két-három kör még nem is volt olyan vészes, de a negyedikben már éreztem az elmúlt két hét hatását és a kipihentség hiányát. A kanyarokat egyre lassabban és egyre rosszabb ívben sikerült bevenni és az akadályoknál sem tudtam túl gyorsan lepattanni és felugrani a bringára. Szerencsére ennek ellenére is hatodikként értem célba, bár Anita rendesen megszorongatott.
Összegezve a versenyen történteket, be kell látnom, hogy a zh időszak és a folyamatos túlórázás a munkahelyen nem igazán tartoznak a kiegyensúlyozott felkészülés elengedhetetlen elemei közé. Ennek ellenére a pálya tetszett, számomra jó technikás volt, így tudtam gyakorolni. A szervezés is jó volt, finom volt a bableves is. :)

Köszönet mindenkinek, aki lehetővé tette számunkra, hogy részt vehessünk ezen az eseményen.